Oroszország jövő szeptemberre amolyan ellenolimpiát tervez – vége lesz addigra a háborúnak?
Míg Franciaország egy digitális támadás ellen igyekszik megvédeni a nyári olimpiát, ahogy a Mandineren írtunk róla, addig
Oroszország nagyon is valódi ellenolimpiát tervez a Barátság Világjátékok néven jövő szeptemberre
– írta meg az insidethegames.
Mintha Oroszország pontosan tudná, hogy 2024 szeptemberében vége lesz majd már az orosz-ukrán háborúnak, hiszen enélkül aligha tervezhetné két nagy városába, hogy meghívja a fél világot.
Ugyanis a jelenleg ismert orosz tervek szerint 2024. szeptember 15-29 között, Moszkvában és Jekatyerinburgban rendezik meg a Barátság Világjátékokat, amelyeken – most figyeljenek! – 27 sportágban, 137 országból mintegy 10 000 sportoló vehet részt, vagyis közelítőleg egy nyári olimpiányi versenyző többek között kosárlabdában, ökölvívásban, atlétikában, úszásban, tornában, strandfociban, sportprogramozásban és még akrobatikus rock and rollban is összemérheti tudását. Várhatóan mintegy 20 olimpiai és 10 nem olimpiai sportágban fognak versenyezni, míg a többi sportágról, amelyekben érmeket osztanak majd, még folynak a tárgyalások. A Barátság Világjátékok becsült költsége több mint 8 milliárd rubel (31 milliárd forint),
és a tervek szerint a 10 000 sportoló összesen 4,6 milliárd rubel (17,5 milliárd forint) díjalapot kaphat.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök által aláírt rendelet szerint a játékokat Moszkvában és Jekatyerinburgban, az Urál fővárosában rendezik meg a Barátság Világjátékokat, amelyekhez egy Vörös téri felvonulás is tartozhat, ezentúl négyévente tartanák meg.
A játékok célja az orosz sportolók „szabad részvételének" biztosítása a versenyeken és eközben a „sportvilágban a nemzetközi együttműködés új formáinak” kialakítása – áll az elnöki rendeletben.
Ne felejtsük, hogy jelen állás szerint az orosz sportolók legtöbbje nem lesz, nem lehet ott a párizsi olimpián, hiszen ugyan semleges színekben és teljes körű átvizsgálás után esetleg részt vehetnek a kvalifikációs folyamatokban, ugyanakkor a csapatsportokból teljesen kimaradnak a jelenlegi nemzeti alapú diszkrimináció miatt. Vagyis
az orosz reakció bizonyos szempontból talán érhető volna, ha nem kísérné hatalmas szkepticizmus azt az orosz lépést, hogy a Barátság Világjátékok égisze alatt vajon nem egy hatalmas országimázs-propaganda gépezet beindítását tervezi-e az orosz vezetés.